A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áfonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áfonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 13., szerda

Egy újabb gyümölcsről derült ki, hogy koleszterincsökkentő


Az áfonyahéjat és egyéb, az áfonya feldolgozásából származó mellékterméket is fogyasztó hörcsögöknek alacsonyabb a koleszterinszintje, mint az áfonyát nem fogyasztó társaiknak - derült ki egy kutatásból, amelyet az Amerikai Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (USDA) megbízásából végeztek.
Jim Clark/Wikimedia Commons

A kísérlet során a hörcsögök zsírban gazdag eledelt kaptak, és néhány egyed étrendjét ezen felül valamilyen, az áfonyalé készítésekor megmaradó melléktermékkel egészítették ki. Ez a melléktermék lehetett áfonyahéj, az áfonyahéjból kinyert élelmi rost, vagy pedig úgynevezett polifenol, amely az áfonya színét (lila, kék vagy vörös) adó természetes vegyület, és szintén a héjból vonható ki.
Yokoyama és társai már 2010-ben beszámoltak arról, hogy az áfonyaszármazékban gazdag étrenden élő hörcsögök koleszterinszintje 22-27 százalékkal alacsonyabb volt, mint az áfonyát nem fogyasztó társaiké. Ráadásul az áfonyával etetett hörcsögök VLDL-koleszterinszintje (nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterin, a "rossz koleszterin" egyik formája) is 44 százalékkal alacsonyabb volt.
A kísérletet végző tudóscsoport arra próbált választ találni, hogy a fenti eredményért mely gének a felelősek. A vizsgálat során az ún. valós idejű polimeráz-láncreakció (RT-PCR) módszerét alkalmazták, amelynek segítségével hajszálpontosan kimutathatók bizonyos génaktivitás-beli eltérések a májban.
A hörcsögöknél - az emberhez hasonlóan - a máj is termel koleszterint, de ugyanakkor fel is használja, segítve ezzel a feleslegtől való megszabadulást. A kutatás eredményei azt valószínűsítik, hogy a máj koleszterint termelő vagy felhasználó génjeinek aktivitása miatt alacsonyabb lett a vér koleszterinszintje. A kutatók azonban nem tudják, hogy az áfonya mely vegyülete vagy vegyületei aktiválták a máj génjeit és azt sem, hogy a bogyó mely része tartalmazza a legtöbb ilyen vegyületet.
A kutatásról az Agricultural Research szaklap május/júniusi száma számolt be.

Forrás: Origo

2010. február 26., péntek

Az áfonya lehet a magas vércukorszint legújabb ellenszere



Egereken végzett kutatások eredményei szerint az áfonyából nyert kivonat csökkentheti a vércukorszintet. A jövőben embereken végzett kísérletekkel akarnak megbizonyosodni arról, hogy a gyümölcs az ember esetében is hasonló eredményt produkál-e.
Az áfonya és a hozzá hasonló, élénk színű gyümölcsök mind antocianinokat tartalmaznak, amiről a kutatók most azt feltételezik, hogy segítenek a vércukorszint mérséklésében. Japán kutatók egereknél mesterségesen cukorbetegséget idéztek elő, majd egyik felüknek minden nap áfonyakivonatot adtak, míg másik felük hagyományos táplálékot kapott 5 héten keresztül.

Az eredmények azt mutatták, hogy az áfonya hatására csökkent az állatok vércukorszintje, és megemelkedett az inzulinérzékenységük, ami a gyógyulás egyik biztató jele lehet.

A szakemberek szerint a módszernek emberek esetében is működnie kell, így szorgalmazzák a kutatás folytatását embereken, szigorúan ellenőrzött körülmények között.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]