Elhízás

A felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos vagy elhízott.

A magyarok java része sosem hallotta a testtömeg-index kifejezést. Ez önmagában nem lenne olyan nagy probléma, de az már igen, hogy a túlsúly jellemző ránk, és sok betegség rizikófaktora. Az egészségtudatos magatartás a legnehezebben változtatható magatartásforma. Az elhízás ugyanakkor a mai kor közegészségügye számára kulcskérdés. A Szonda Ipsos egészség-szegmentáció kutatása alapján elmondható, hogy Magyarországon az átlagos testtömeg-index 25,9. De mit is jelent mindez?Tény, hogy egyfelől a várható élettartam terén Magyarország az ötvenegy európai ország között a harminckilencedik helyet foglalja el, másfelől a magyarok többségének nincs hiányérzete a saját egészség-motivációját illetően. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2005-ben a magyar férfiak átlagéletkora 68,6, a nőké pedig 76,9 évig terjedt. A legfőbb halálokok között magas arányban szerepelnek a daganatos megbetegedések (a régióban nálunk halnak meg legtöbben emiatt: minden százezer lakosból kétszáznegyvenen). Számos kutatás igazolja, hogy a magyarok egészségtudatossága alacsony, illetve az embereknek csak kis része ismeri fel, hogy a daganatos betegségek leggyakoribb oka ez egészségtelen életmód, a többi között a helytelen, egészségtelen táplálkozás az elhízottak aránya nálunk 19,4 százalék. A túlsúlyról közismert, hogy rengeteg további orvosi problémával, rossz működéssel, betegséggel hozható közvetlen összefüggésbe, sok egyéb testi problémának a rizikófaktora, mint a cukorbetegségnek, szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, magas vérnyomásnak, bizonyos rákbetegségeknek, bizonyos mozgásszervi megbetegedéseknek.Azt is tudjuk, hogy az egészségmagatartás a legnehezebben változtatható az emberi viselkedésen belül, az ember nagyon találékony tud lenni annak érdekében, hogy ne kelljen kényelmes, kellemes – de esetleg káros – szokásait feladni. A testtömeg-index azért nagyon fontos és hasznos, mert nem érvekről, meggyőzési kísérletekről szól, hanem egy mindenki számára kiszámítható adat, amely egyértelműen megmutatja, hogy az adott személy milyen súlykategóriába tartozik. A BMI (Body Mass Index), magyarul testtömeg-index kiszámítási módja egyszerű: a kilogrammban mért testsúlyt elosztjuk a méterben mért magasság négyzetével. Az index szerint soványnak tekinthető az, akinek a BMI értéke 18 alatti, vékonyak a 18-20 közöttiek, normál értékű a BMI 20-25 között, túlsúlyos akinek legalább 25 a BMI értéke, de nem éri el a 30-at. Akinek a BMI értéke 30, vagy afeletti, elhízottnak tekinthető. Lássunk egy példát: ha valaki 175 centi magas és 80 kilogramm, akkor a testtömeg-indexe: 80 : 1,752 = 26 (kerekítve). Tehát az ilyen adatokkal rendelkező személy már épp a ’túlsúlyos’ kategóriába esik. Az index kiszámítása és a kapott értékek magyarázata rengeteg internetes honlapon elérhető.A kutatók - számos tanulmány alapján - úgy gondolják: az elhízás a mai kor közegészségügye számára kulcskérdés, mind az USA-ban, mind sok más fejlett országban a világon. A Szonda Ipsos 2007-es egészségszegmentáció-vizsgálatában mérte az emberek testtömeg-indexét is (a kérdőív kérte a magasság és testsúly adatokat).A kutatásból általános megállapításként az mondható el, hogy Magyarországon az átlagos testtömeg-index 25,9. Látványosan mutatja az ábra, és sajnálatos, hogy a magyar felnőtt lakosság valamivel több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Láthattuk az amerikai mintán, hogy 2007-ben az államok több mint felében 25 százalék felett volt az elhízottak aránya – ez nálunk „csak” 18 százalék. A reprezentatív mintavétel adataiból az látszik ugyanakkor, hogy alultápláltság nem jellemző, a soványak és vékonyak együtt is csak 9 százalékot tesznek ki a magyar felnőtt népességből. Érdemes még egy pillantást vetni az átlagos BMI értékek alakulására az egyes korcsoportokban. Az adatokból az látszik, hogy az értékek folyamatosan emelkednek; ha belegondolunk, hogy az ember testmagassága 20-as évei után nem változik, ez az érték-növekedés csak a sajnálatos testsúly emelkedés miatt lehetséges. A 70 éveseknél illetve idősebbeknél látható mutató-csökkenés az elhízottak korábbi elhalálozása miatt lehetséges. A kutatás adataiból a többi között még arra is fény derült, hogy a magas szocioökonómiai státuszú férfiak között a BMI értékeket tekintve több a túlsúlyos, mint az alacsony státuszúaknál. A nőknél ez fordítva alakul: a magasabb státuszú nők BMI értéke alacsonyabb; lehetséges, hogy a magasabb szocioökonómiai, társadalmi státusz magasabb szintű egészségtudatossággal jár együtt. További fejtörést okozhat akár az orvosoknak, akár az egészséges életmód mellett érvelő kommunikátoroknak, hogy az embereknek az indexük értékének megismerése után is marad önmagukat megnyugtató érvük arra, hogy miért is nem kell életmódot változtatniuk. Lássunk pár idézetet egy egészségtudatosságról szóló kvalitatív kutatásból:(férfi, BMI=27, túlsúlyos) „Ha valami baj történik, nincs olyan étvágy, hát az ember ezt a három-öt kilót leadja, és akkor még nincs probléma. Tartaléknak nem rossz.”(férfi, BMI=28,6 túlsúlyos) „Nem lep meg, mert pontosan tudom, hogy én most ugye olyan 100 kiló körül vagyok, és 85 kellene. Nagyon-nagyon könnyen megy felfele. Hál’ istennek, pont ugyanilyen könnyen megy lefele is.”(nő, BMI=26,2, enyhén túlsúlyos) Úgy télen összeszedem magam valami miatt. És akkor azt gondolom, hogy majd a rétegek megvédenek a hideg ellen. És akkor nyáron meg egy pár kilóval kevesebb szoktam lenni.”
[Forrás: OrientPress Hírügynökség

Hogyan vezethetik be az elhízási adót?

Az elhízás a jövőben még nagyobb méreteket ölt. Milyen következményekre számíthatunk? A hízási adó már évek óta nyílt viták tárgya. Azon az alapon lehetne bevezetni, hogy ha valaki tudatosan olyan élelmiszereket vagy ételeket értékesít, amelyek megbetegítik vagy a betegségek iránt fogékonyabbá teszik az embereket, akkor viselnie kell a jövőbeli kezelés költségeinek egy részét. Részlet a HVG Kiadó gondozásában megjelent Jövő-dosszié című könyvből.

Persze kényes dolgok ezek, mert hogyan is definiáljuk az egészséges és az egészségtelen étel fogalmát, hol húzzuk meg a határt a normális és a túlzott fogyasztás között? Talán valószínűbb, hogy bizonyos élelmiszerekre jövedéki adót vetnek ki, másokra adókedvezményt adnak, de az is előfordulhat, hogy aki egészségtelenül táplálkozott egész életében, az csak korlátozott egészségügyi ellátásra lesz jogosult.

Ez tehát azt jelentené, hogy bárki bármit ehet, és mindenből annyit, amennyit csak akar, de aki nem törődik az egészséges táplálkozással, nem részesülhetne ugyanolyan, teljes körű egészségügyi szolgáltatásokban, mint az, aki vigyázott az egészségére és visszafogta magát. Miért van az például, hogy az a negyvenéves vegetáriánus nô, aki hosszú ideje saját elhatározásából kis kalóriatartalmú étrenden él (ami drasztikusan csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet), pontosan ugyanolyan egészségügyi ellátást vehet igénybe, mint az a szintén negyvenéves nô, aki dohányzik, rendszeresen a pohár fenekére néz, és hamburgeren meg chipsen él?

Ők ketten a jövőben eltérő megítélés alá esnek majd – legalábbis az egészségbiztosítójuk ismerni fogja táplálkozási szokásaikat, s annak megfelelően kaphatnak biztosítási jutalompontokat. Bizonyos táplálkozási formák tilalom alá kerülnek, valahogy úgy, ahogy napjainkban a biztosítótársaságok a nagy kockázatú gépkocsivezetôknek tiltják bizonyos típusú járművek vezetését. Hogy hogyan? Egyszerű.

A jövőben általában digitálisan zajlanak majd a tranzakciók – bankkártya, hitelkártya vagy a mobiltelefonunkban tárolt digitális pénz segítségével –, ezért a biztosítók megvásárolhatják (vagy megkaphatják) az ügyfeleik táplálkozási szokásaira és viselkedésére vonatkozó adatokat, s ennek megfelelően alakíthatják ki minden egyes ügyfelük kockázati profilját.

Az étkezés még a várostervezést és az építkezéseket is befolyásolhatja a jövőben. Az országok kormányai és az önkormányzati képviselőtestületek megbízásából a térképészek élelmiszer-térképeket fognak készíteni, amelyek rávilágíthatnak az összefüggésre a különféle élelmiszerek elérhetősége, illetve fogyasztása és a lakók egészsége között. E térképek alapján egyes területeken evési tilalom léphet életbe, bár ez politikai szempontból kényes kérdés lehet. A jövőben is engedélyezni fogják az ilyen boltok működését? És ha igen, követelhetik-e a szülők a bolt tulajdonosától a későbbi fogorvosi kezelések árát?


További, kormányoktól független ellenintézkedések születhetnek az elhízás problémájával szemben a kiskereskedelem szintjén. Már van példa arra, hogy az Egyesült Államokban a szupermarketek hűségkártyáit összekapcsolták az ország élelmiszer- és gyógyszer-felügyeleti hatósága (Food and Drug Administration, FDA) által az egyes tápanyagokra megállapított ajánlott napi bevitellel – a fogyasztók beszerzéseit összevetik az ajánlott kalóriaszámmal és a vitaminadagokkal, s az esetleges eltéréseket a pénztárnál a végösszegbe beszámítanák.

Érdekes kérdés azonban, hogy a kereskedő felelőssé tehető-e a fogyasztók egészségéért. Talán valószínűbb az a forgatókönyv, amely szerint a mobiltelefonunkra feltöltődnének az elfogyasztott élelmiszerekre vonatkozó információk (az áruk csomagolásán levő RFID-kódok vagy az éttermekben az étlapon levő vonalkódok leolvasása révén), s ebből hasznos ötleteket meríthetnénk, hogy mit is együnk. Igazán jó szolgálatot tehet egy ilyen szerkezet, amelyben a teljes étkezési és folyadékfogyasztási történetünk benne van.

Ha például az orvos tudni szeretné, mennyi alkoholt iszunk, vagy hogy mennyi az éves kalóriabevitelünk, vagy ha mi magunk szeretnénk utánanézni, mikor és hol ettünk utoljára Cézár-salátát, elég lesz egy gombnyomás, és kiderül. Miért vitatkozunk olyan sokat az evésről? Miért kedveli a média olyan nagyon a végletesen sovány és a végletesen kövér embereket, és mi az, amitől annyira félünk, ha az evésről van szó? Attól függ, milyen öszszefüggésben.

Észak-Európában, az Egyesült Államokban és Japánban (különösen Nagy-Britanniában) számos alkalommal támadtak riadalmak élelmiszer-biztonsági ügyek miatt, például a Creutzfeldt–Jakob-kórral, illetve a marhák szivacsos agyvelőgyulladásával kapcsolatban. Az emberek érthető módon kételkednek abban, hogy a kormány vagy az érintett gazdasági érdekcsoportok képesek-e ilyen kérdésekben megmondani az igazat. Vegyük hozzá ehhez a bizalmatlansághoz azt a tényt, hogy a legtöbb élelmiszert mesterséges körülmények között, ipari méretekben termelik, s nem csodálkozhatunk azon, hogy az emberek sorba állnak a piacokon az őstermelőknél vagy az organikus módszerekkel termelt húst árusító hentesüzletekben. Az sem meglepő, hogy aki csak teheti, a saját kertjében termett zöldséggel-gyümölccsel látja el magát. Mindez ugyanis információs és bizalmi kérdés.


Forrás: hvg.hu