2009. november 19., csütörtök

Tíz csirkéből hét szalmonellás










Tíz, különböző helyen vásárolt csirkéből hétben mutatott ki szalmonella-baktériumot egy új típusú laboratóriumi eljárás. A fertőzés nem csak a fogyasztókat veszélyezteti: 2010 végétől csupán a teljesen szalmonellamentes csirkehús lesz piacképes.

A jelentős mértékben szalmonellás magyarországi baromfiállományra és az ezzel kapcsolatos, egy éve múlva életbe lépő uniós kötelezettségekre hívta fel a figyelmet. Hétfőn Dr. Kern József kutató vegyész és Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke. Sajtótájékoztatójuk előtt nyilvános laboratóriumi vizsgálatra is sor került: tíz, különböző boltban vásárolt csirkéből a Diagon új, kétórás tesztelési eljárásával hét állatban mutatták ki a szalmonella jelenlétét.

Bárány László szerint Magyarország jelentős késésben van az Európai Unió más tagállamaihoz képest: míg a legtöbb uniós országban a baromfiállomány 5-25%-át érinti a szalmonella, addig a vonatkozó felmérések szerint Magyarországon a csirkék többsége szalmonellás lehet. 2010. december 12-től azonban az Európai Unióban kizárólag olyan csirkehúst lehet forgalmazni, amelyben semmilyen szalmonella-baktérium nem mutatható ki, ezt írja elő számunkra is a 160/2003/EK rendelet.

A baromfitenyésztők érdekképviseletének vezetője figyelmeztetett: ha nem változik a helyzet, egy év múlva a hipermarketek polcairól eltűnhetnek a magyar csirkék, befagyhat az export, súlyos gazdasági károkat okozhat a készületlenül bekövetkező korlátozás. Ahhoz azonban, hogy a magyar baromfiágazat krízise elkerülhető legyen, alapvető változások szükségesek: radikálisan csökkenteni kell a szalmonella jelenlétét, a jelenleg csak 4-5 nap alatt kimutatni képes tesztek átfutási idejét, hatékonyan kell felhasználni a mentesítésre szánt uniós és kormányzati forrásokat, melyek egyharmad-egyharmad arányban fedezik az eljárás költségeit – a harmadik harmadot a tenyésztők állják - és ki kell alakítani az ezt koordináló módszertani központokat is.


[Forrás: OrientPress Hírügynökség]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése